Szöveg: Karlowits-Juhász Orchidea
Fotó: Karlowits-Juhász Tamás
Tana Toraja főként különleges temetési szokásairól híres. A torajaiak barlangokba vagy sziklába vájt sírokba temetik ügyesen tartósított halottaikat. Mivel maga a sír elkészítése és a szertartás igen költséges, ezért a halottak sok esetben nem kerülnek egyből végső nyughelyükre, hanem otthon vagy ideiglenes sírkamrában őrzik őket. Amíg nem kerül sor a temetési szertartásra, addig az elhunytat nem is tekintik halottnak, csupán betegnek. A gazdagabbak valamiféle speciális injekciózási eljárással tartósítják a halottaikat, a szegényebbek pedig napokon keresztül ecetet töltenek az elhunyt szájába.
A temetési ceremónia után (amiről a következő bejegyzésemben beszélek részletesen) a halott bekerül végleges nyughelyére. A sírkamrát általában egy festett falappal zárják le, ami elé (mint egy ablakba) továbbra is hordják a halott számára a kisebb ajándékokat. A sírt időről időre kinyitják, kiemelik belőle a halottat, hogy átöltöztessék. Tana Toraja területén mindenfelé láttunk ilyen sírokat (néhol a termőföldeken elszórtan púposodó vulkanikus kövekben is).
A Bori nevű kegyhelyen egy megalit parkon keresztül lehet eljutni a sírokhoz. A parkban 102 megalit áll, mindegyiket egy-egy előkelő család halottjának temetési szertartására faragták.
A megalit parkot rengeteg kisebb-nagyobb szikla veszi körül, mindegyike tele sírkamrákkal, a sírkamrák előtt ajándékokkal. Egyes sírok mohával benőtt hobbit buckaházakra, mások pedig sokablakos panelházakra emlékeztetnek.
Boriban egy számomra különösen megragadó hagyománnyal is találkoztam. Azokat az elhunyt pici gyerekeket, akiknek még nem nőttek ki a fogaik, nem sziklába vájt sírba temetik, hanem elő fába. A fa törzsébe vágnak egy kis fülkét, amit fahánccsal zárnak le. A hiedelmek szerint a fa nedvei táplálják tovább a csecsemőt, aki a fában élve éri el a felnőtt kort, amikor a többi elhunyt emberhez csatlakozhat a túlvilágon. Az egyik ilyen fában, 5 csecsemősírt fedeztem fel. Volt olyan, amit már szinte teljesen eltakartak a léggyökerek.
Bori után utunk Lokomatába vezetett, ahol körbejártuk Tana Toraja legnagyobb egybefüggő temetkezési kőtömbjét. Néhány kriptaszerű sír is található a kőtömb körül: azon családok sírjai, akik nem tudják megfizetni a sziklába vájás hatalmas költségeit. Itt és máshol is szembetűnő volt, hogy milyen szépen megférnek egymás mellett az animizmus és a kereszténység szimbólumai.
Ennek az igencsak tartalmas napnak a zárásaként még ellátogattunk egy lélegzetelállító barlangba. Bár egész nap alig találkoztunk másokkal (akikkel összefutottunk, többnyire indonézek voltak), azonban itt, a Gua Parinding-ben végképp nem volt senki rajtunk és a vezetőnkön, Amos-on kívül. A barlang hatalmas volt (Amos elmondása szerint Tana Toraja legnagyobb barlangja), tele óriási cseppkövekkel, széttört koporsókkal és emberi csontokkal. Annak idején (600-700 éve) ezek a gyönyörűen faragott koporsók a cseppkövekről lógtak (egyrészt, hogy szárazon maradjanak a halottak, másrészt, hogy ne tudják kifosztani a sírhelyet), azonban az idők során a rögzítő kötelek elszakadtak, a koporsók lehullottak, széttörtek, és mindent elleptek az emberi csontok.
Nagyon furcsa érzés volt emberi csontok között sétálni, folyamatosan a lábunk elé kellett néznünk, hogy ne tapossunk rájuk. Mikor lejjebb ereszkedtünk a barlangban, már nemcsak a csontok, hanem a meredeken csúszós, agyagos talaj és a mérgeskígyók miatt is figyelni kellett a lépéseinkre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.