Tomohon és környéke I. (2019.08.11-12.)
Szöveg: Karlowits-Juhász Orchidea
Fotó: Karlowits-Juhász Tamás
Gorontaloból egy hétszemélyes „telekocsival” utaztunk Tomohonba. Öten indultunk útnak este 10-kor, de az éjszaka folyamán folyamatosan cserélődtek körülöttünk az utasok. Többnyire nyolcan-kilencen zsúfolódtunk össze az autóban, és bár a sofőr biztosítani akarta számunkra a teljes középső sort, mi mindig magunk mellé vettünk egy-egy gyereket vagy asszonyt, akiket a sofőr hátra akart bepasszírozni a nemlétező szabad helyre. Mindez 11 órán keresztül. (Bár számomra ez még így is ezerszer komfortosabb volt, mint a Togean-szigetekről Gorontralóig tartó 14 órás, éjszakai, lélekvesztő kompút).
Útközben az agoda.com-on foglaltam egy bungalót a tomohoni Highland Resortban. Indonéziában, amikor csak lehet, igyekszünk neten keresztül szállást foglalni, mert így tudunk utalással fizetni. Bár már vagy 15 hetet eltöltöttünk az indonéz szigetvilágban, azonban a készpénzzel újra és újra megszívjuk. Elfogy a beváltható dollár (vagy nincs bank, ahol beváltsuk), aztán elfogy a rúpia, az automaták többsége pedig csak 500 ezer, esetleg 1 millió rúpiát képes egyszerre kiadni (nem fér ki több a nyíláson), így akár tízszer is egymás után meg kell ismételnünk a pénzfelvételt, ami aránytalanul nagy banki költséggel jár.
A Highland Resort egy igen kellemes szálláshely, igényesen parkosított környezetben, több egyszerű és pár luxus bungalóval. Mi a legolcsóbb szállást, egy ikerbungalót választottunk, ami az igényeinknek abszolút megfelelt. Legalábbis éjjel 1-ig. Ekkor ugyanis visszatértek német falszomszédaink. A fiatalok nyilván nem fárasztották le magukat a környező vulkánok megmászásával, mert az éjszaka közepén egy többórás (vagyis nekünk több órásnak tűnő) intenzív szexbe kezdtek. Szerencsére Marci fiunk olyan mélyalvó, hogy ha egy vulkán törne ki mellette, arra sem ébredne fel. A tulajhoz viszont – közvetlenül vagy közvetve – eljutottak az esti „parti” hangjai, és reggel egy bámulatosan tapintatos és kreatív megoldással állt elénk. Megkért minket, hogy költözzünk át egy másik bungalóba, mert a szomszédunkba helyi emberek érkeznek, és a helyiek bizony sokáig fent szoktak lenni, hangosan beszélgetnek, és ezzel megzavarhatják a nyugalmunkat. És mivel ő ezt semmiképpen sem szeretné, ezért felajánlja nekünk az egyik luxusbungalót, természetesen mindenféle plusz költség nélkül. A német párt persze nem váltották helyiek, mindenesetre mi nekik köszönhetően átcuccolhattuk szutykos hátizsákjainkat egy nagyon pöpec „kis” bungalóba 😊
Másnap kipihenten vágtunk neki a Lokon és az Empung ikervulkánnak. Bár a szálláson azt tanácsolták, hogy fogadjunk vezetőt, ám mi magabiztosan úgy ítéltük, hogy elegendő információ birtokában vagyunk a túrához. A Lokon aktív oldalkráteréhez tartottunk, ami nem volt messze a hegy lábától, gondoltuk is, hogy ezt hipp-hopp megmásszuk. És valóban nem is telt volna sok időbe az út…
… ha nem veszítjük el többször is a dzsungelen keresztülvezető ösvényt…
… ha nem éppen a legnagyobb melegben érünk a megszilárdult lávafolyásra, ami olyan volt, mintha egy kemencében lévő rámpán próbálnánk feljutni, egyet lépve előre, kettőt csúszva hátra…
… és ha a kráterhez közeledve nem állják utunkat kisebb-nagyobb hasadékok, amelyek közül néhányba le tudtunk ereszkedni, majd kimászni belőle, néhányat azonban teljesen meg kellett kerülnünk.
Sajnos a felhők éppen akkor takarták el makacsul a napot, amikor felértünk az oldalkráter pereméhez, de még így is szép volt a kilátás, és persze a belátás a kráter mélyén füstölgő kénes fumarolákra. (A vulkánról másnap kiokosítottak minket a Lokon Obszervatóriumban, de erről majd a következő bejegyzésemben írok.)
Lefelé sokkal viccesebb volt a megszilárdult lávakuloár: Marci ugyanis végig csúszdaként használta. Kész csoda, hogy nem lyukadt ki a nadrágja!
A hegy lábától induló földúton Gojek applikációval hívtam két motort, amivel visszavitettük magunkat a szállásra, összesen 300 forintnyi rúpiáért (persze jóval többet adtam, amit alig akartak elfogadni). A Gojek és a Grab szolgáltatás nagyon olcsó módja a közlekedésnek Szulavézin, és tapasztalataink szerint igen flottul működik – legalábbis mi soha nem vártunk 5 percnél többet motorra vagy autóra.
Este a szállásunkon a hobbinknak is hódolhattunk, mivel a régi higanygőz lámpák fénye csak úgy vonzotta magához a rovarokat!
